Tavasz? Nyár? Ősz? Tél? Ausztria minden évszakban tartogat valami meglepetést!

Kis csapattal (4felnőtt + 3 gyerek) indulunk neki a reggeli órákban Ausztriának.

Szállásunkat az interneten foglaltuk a Mondsee tónál. Dél tájban értünk a tóhoz, ahol szinte azonnal megtaláltuk a szállásunkat. Kipakoltunk, elhelyezkedtünk, majd egy röpke ebéd után a környék felfedezésére indultunk. Sajnos az idő nem a legjobb. Hűvös van, és az eső lába is lóg. A tó partján sétáltunk egy keveset, majd úgy döntünk, bemegyünk a Mondsee nevű városkába.

Másnap reggelre sajnos az idő semmit nem változott. Reggeli után útnak indulunk. Még megállunk a Mondsee partján, aztán az Attersee partját követve átmegyünk a Traunsee-hez. Felmentünk egy kilátóra. Fantasztikus volt innen a kilátás. A gyerekek játszanak egy kicsit, majd tovább indultunk Bad Ischl-be. Sétáltunk a városkában, és megebédeltünk. Következő állomásunk a Schwarzensee, ahol néha már a nap is kisütött. Körbesétáltuk a tavat, ami alig több, mint másfél óra, de megéri, mert fantasztikus.

Elég késő volt már, de úgy döntöttünk, bemegyünk még Salzburgba vásárolni.

Bár az előző nap még nem mentünk annyit, még is mindenki fáradtan készülődik reggel. St. Gilgen felé vesszük az irányt, hogy beszerezzük a Salzburgerland kártyákat. Már majdnem dél van, mire elindulunk Gosau felé. Az idő fantasztikus, szépen süt a nap. Gosauban a drótkötél pályán felmegyünk a hegyre. Útközben fantasztikus a kilátás a Gosausee-re. Innen Abtenauba megyünk, ahol Európa legnagyobb nyári bob pályája található. Én a kisebbik fiammal (1 éves) csak felmegyek az ülőlifttel, majd le is jövök, de a többiek kipróbálják a bob-ot.

Következő állomásunk a Lammeröfen. Hihetetlen szép a szurdok, ahogy a hatalmas sziklafalak között zubog a víz... Megéri végig sétálni mind a két irányba.

Másnap kicsit felhős időre ébredtünk. Úti célunk a Grossglockner. Hihetetlen úton érkezünk a hegy lábához, ahol a Vad- és Szabadidőközpont található. Itt tartunk egy kis pihenőt, ebédelünk, megnézzük az állatokat, a gyerekek kitombolják magukat, végül úgy döntünk, hogy neki vágunk a nagy útnak, felmegyünk a Glockner-re. Őrült emelkedők, fantasztikus hajtűkanyarok, és szédítő mélységek kisérnek az úton minket. „Rémülten” nézzük, hogy a lefelé tartó autóknak füstöl a fékjük. Nem tudtuk mire vállalkozunk.:D Felfelé 2-szer állunk meg nézelődni, fényképezni, meg kicsit pihentetni az autókat. Első nagyobb pihenőnk az Edelweiss. Ahol csak néhány percig gyönyörködhetünk a kilátásban, aztán beborít minket egy felhő. Ekkor úgy döntünk, tovább indulunk. Következő megállónk a Hoctornál, ahol nagyon hideg, 5 fok van. Gyorsan készítünk pár képet a megmaradt havon, és már indulunk is tovább. Hosszú lejtő következik. Úr Isten, ide még vissza kell jönni? – gondolom magamban, de nincs idő töprengeni, az út ismét emelkedni kezd, miközben mindenfelé kanyarog a hegyen. Nagyobbik fiúnk rosszul is lett a sok kanyartól, de egy Dedalonnal megoldottuk a kérdést. A kitudja hányadik kanyar után, már ott tartottam, hogy ha még egy kanyar lesz, kiszállok, és nem megyek tovább, mikor egyszer csak megpillantjuk a gleccsert.

Keresünk egy parkolóhelyet, majd sétálni indulunk. Sajnos az eső pont ekkor kezd el esni, így a gleccserre sajnos nem megyünk le. Talán majd egyszer máskor.:)

A kilátóhoz még felsétálunk, aztán lassan elindulunk visszafelé. A Hoctornál már annyira leszállt a felhő, hogy innen kilométereken keresztül csak lépésben tudunk haladni. Mikor végre leérünk a hegyről, csak úgy füstölnek a fékek.

Az időjárás nem kedvez nekünk. Reggel szakadó esőre ébredünk. Úgy döntünk, elmegyünk Salzburgba vásárolni, hátha javul valamit az idő. Kétfelé oszlunk a városban. Délben aztán végre kisüt a nap, így úgy döntünk, megnézzük Werfen-ben a várat. Itt találkozunk össze a barátainkkal.:) Pont jókor érkezünk, mert rövidesen kezdődik a ragadozó madárröptetés.

A következő napon ismét Werfenbe tartunk, hogy megnézzük a világ legnagyobb jégbarlangját. Ezt a napunkat majdnem tönkre tette egy térd sérülésem, ami az előző napok terheléseinek köszönhetően a reggeli órákra kiújult. De nem akartam kihagyni a barlangot, így fájdalmak közepette, bicegve, de azért a csapattal tartottam. (Mire a barlangból kijöttünk, elmúlt a fájdalom, és azóta sem jött elő!) Na de vissza az úthoz. A parkolóból jó hosszú gyaloglás után értük el a felvonó völgyi állomását. Az útikönyv ezt az utat 20 percesnek írta, de szerintem ennél jóval több volt. A kilátás fantasztikus. Meredek hegyoldalak, szédítő mélységek. A felvonó hegyi állomásától még mindig egy jó hosszú emelkedős túra várt ránk a barlang bejáratáig, de fantasztikus volt a látvány, mikor először pillantottuk meg a szikla falában az óriási lyukat. A barlang bejáratánál megcsapott minket a kiáramló jeges levegő. Így gyorsan melegebb ruhákat vettünk magunkra. Szerencsénkre a sok látogatóra való tekintettel 10-15 percenként indult túra a barlangba, nem kellett sokáig várnunk. A túravezető minden 6.-7. ember kezébe karbid lámpát adott, amire a barlangba lépve vigyázni kellett rendesen, hogy a kiáramló szél, el ne fújja a lángot. (Kisebbik fiam idáig bírta az utat. Itt kidőlt, és az egész utat a barlangban végig aludta. Nem volt nagy élvezet kézben végig cipelni, a hordozóban meg nem akart megmaradni.L)

A túra igen megerőltető, rengeteg a lépcső felfelé, ami helyenként elég meredek. A barlang szép, csak sajnos nagyon keveset látunk belőle. Kivilágítva nincs, így csak abban tudunk gyönyörködni, amit a lámpa fénye megvilágít, vagy a túravezető megvilágít nekünk. Ez egy kis csalódást okozott számunkra. Szerencsére a lefelé tartó úton valamilyen okból a barlang alsó részét kivilágították, így akkor láthattuk igazán, milyen fantasztikusan monumentális, itt viszont elég kevés jég volt még.

Kijőve a barlangból meredek lejtő és a felvonó várt minket, hogy visszaérjünk a parkolóba az autóhoz.

Ezen a napon még megtekintettük a Gollingi vízesést, majd a szurdokot, a Salzachöfen-t.

Másnap reggel időben indulunk. Salzburg után, a német Berchtesgadent átszelve visszatérünk Ausztriába, ahol első állomásunk Weiβbach, hogy megnézzük a Seisenbergklamm-ot. El is indulunk a szurdokban, és mikor már azt hiszzük, hogy nincs itt mit nézni, akkor tárul (vagy inkább szűkül?) elénk a csoda. Hihetetlen keskeny úton a sziklák között vezet az út a sötétben. (Itt még fényképeket sem tudtunk készíteni, mert a vakú is kevés volt.)

Loferben a felvonó éppen zárva (ebédszünet), így az kimarad. Helyette fürdünk egyet a helyi strandon.

Aztán Németországba készülünk a Königssee-hez. Itt mi már jártunk 2000-ben, de most jó az idő, felhő egy száll sem, meg kell nézni, nem csak esőben. Most egészen Salet-ig hajózunk, hogy besétálhassunk az Obersee-hez. Ez egy nagyon szép kis tavacska a sziklák között. Sajnos arra nem emlékszem, hogy körbe sétálható e a tó, mi idő hiányában nem tettük volna meg. Mint ahogy Hitler teaházát sem tekintettük meg, és a többi látnivaló is kimaradt sajnos. De majd talán harmadszorra.J

Este (10 óra) Mondsee-ben a See Fest zárásaként, a legnagyobb Osztrák tavi tűzijátékot lehetett megtekinteni, amit mi a szállásunktól nem messze a hegyről néztünk meg.

Gyönyörű időnk van, csodálatosan süt a nap. Első utunk St. Gilgen-be vezet, ahol a mini kis felvonóval felmegyünk a hegyre. Páratlan a kilátás a Wolfgangsee-re, és ellátni még a Mondsee-re is. A másik irányba rengeteg magas hegy látszik.

Következő állomásunk Werfenweng, ahol szintén egy felvonóval utazunk.

Innen a Liechtensteinklamm-ba megyünk. Szép a szurdok, de kicsit csalódunk, mert nagyon piszkos a víz. Valószínűleg egy áradásnak köszönhetően.

A nap utolsó állomása az Abtenau-i strand.

Utolsó napunkat pihenéssel töltöttük, illetve megismerkedtünk Mondsee várossal.